17
aug
2021
0

Visszaszámlálás indul…3…2…1…

/
/

Húúúú….de régen írtam…vagyis írni írtam, csak nem ide…a blogomba. A szokásos magyarázkodást kihagyom, a “Nem volt időm…” már rég lejárt lemez. Mert lett volna időm, sőt! Csak tudjátok mit csináltam inkább? Bármit, csak nem írtam. Beragadt a fék, mostanáig.

Nemrég értem haza a játékboltból a kisfiammal, vettünk egy rakétát…játékot, még maradok a Földön, bár nem mindig két lábbal. Ahogy kinyitom a lépcsőház ajtaját megláttam egy nagyon kedves szomszédomat…talpig feketében. Meg sem bírtam szólalni először, majd erőt vettem magamon: “Őszinte részvétem a fiad miatt…”.

…a vállamra borult és sírt…sírt…próbáltam nem sírni, de nem ment…nem is kellett, hogy menjen hiszen emberek vagyunk. Meg amúgyis, néha egy jó nagy adag sírás jót tesz, csak nem mindegy miért sírunk vagy morgunk.

Én az a típusú ember vagyok, aki ha valami rossz dolog történik, átértékelem, a baj viszont ott kezdődik, hogy elég hamar elmúlik, és hajlamos vagyok ugyan abba az ördögi körbe belekerülni.

Például simán ezren vagyok, amikor a frissen mosott és vasalt függönyre rászáll egy légy, vagy a tűzhelyre borítom a kólát, vagy beverem a kislábujjkómat az ágyba…és hát szép nem szép, de káromkodásért sem kell a szomszédba menjek…

Az utóbbi néhány hétben sajnos nagyon sok ismerősömmel történt tragédia: volt aki a gyermekét veszítette el, volt aki az édesanyját vagy a feleségét, én meg tényleg azon puffogok, hogy belilult a lábujjam?!

Idén nyáron végre sikerült a szüleimmel együtt eltölteni egy hetet Egyiptomban, nagyon szerencsés és hálás vagyok. Nem csak azért, mert megélhettem ezt, hanem mert egy olyan világot ismertem meg, ami eléggé felnyitotta a szememet az életre.

Az úgy volt, hogy éjszaka elindultunk Kairóba piramis lesre. Zárójelben megjegyzem ( nekem mindegy, hogy hol alszok, csak aludjak) így a nyolc órás utat végig aludtam. Amikor megébredtem, nem hittem a szememnek…lebombázott épületek, kolduló gyerek sereg, ablak és tető nélküli házak, és ami a leghajmeresztőbb volt számomra…

…rengeteg MOSOLY…

Nem jutott el az agyamig, hogy hogy csinálják, hogy ilyen felhőtlenül boldogak, mert ez nem megjátszott mosoly és kedvesség volt, pedig szerintem nem tévedek nagyot ha azt mondom, hogy volt olyan gyerek(ek), aki még aznap nem evett, de lehet még előtte való nap sem.

Egyrészt üdítő érzés volt, másrészt viszont rémisztő. Csak úgy kavarogtak az érzések bennem. Legszívesebben haza hoztam volna az össze gyereket, pedig félre értés ne essék én a sajátomat szeretem és kész…tudom, hogy ez gonosz de ilyen vagyok és pont

A hazafele úton végig ezen töprengtem: hogy csinálják?

…nincs tető a fejük fölött…

…nincs legújabb iPhone de még régi Samsung sem…

…mindenhol por, homok, szemét… (nem valószínű, hogy engem kérnek fel reklámszöveg írásra, hogy utazz Egyiptomba, de ez az igazság) Nyílván a piramisok, a történelmi a hangulat, a múzeumok monumentalitása, a Vörös – tenger moraja kárpótolja az embert.)

Az a baj velünk, tisztelet a kivételnek, hogy panaszkodunk, elégedetlenkedünk, irigykedünk, gonoszkodunk…pedig olyan rövid ez az élet, és olyan szép lehetne.

Jön a gázszámla morgunk, kifogyott a benzin morgunk, csak lájkot küldött nem szívecskét morgunk…sokszor olyan apróságokon, amik ha beüt a NAGY baj lazán eltörpülnek.

Én őszinte leszek: irigylem azokat az embereket, akik úgy tudják értékelni az életüket, ahogy azt tényleg kell. Akik nem pazarolják az idejüket felesleges dolgokra (például piti puffogásokra).

Van egy gyerekkori barátnőm, ő a legrégebbi és legközelibb. Sajnos elég korán fel kellett nőnie, az édesanyja hamar elhunyt és mégis olyan melegséggel és vidámsággal éli az életét, pedig nem könnyű neki sem, de én panaszkodást tőle még nem hallottam!

Úgyhogy igyekszek én is, ahogy mondani szokták az élet napos oldalát látni, pedig néha inkább ülnék a sötétben, paplannal a fejemen…aztán rájövök, hogy miért is tenném?

Van egy gyönyörű kisfiam, szerető férjem és családom, remek barátaim, van munkám, tető a fejem felett, sőt a tető mellett szomszéd is, egészségesek vagyunk, szóval tárt karokkal várom a…

…a telefonszámlát…

…a munkahelyi leszidást…

…a felesleges hisztit a gyerektől…

és még sorolhatnám, de nem fogom, inkább pontot teszek erre a bejegyzésre…

…és indítom a visszaszámlálást a rakétakilövéshez!

0

1 Hozzászólás

  1. Kertmegi Mihály

    Egy ujjabb hatalmas lépés a felnőttévalas felé a bejegyzés, tartalma témája egyaránt. Tömör fordulatokban gazdag mondanivaló. Minden korosztály számára érthető tömör mondanivaló. Örülünk hogy az IDŐ múlásával egyre komolyabb rálátosd alakul ki a XXI századi élet kihívásaira. Nem volt könnyü dolguk a XX dik század végén élőknek sem de a következő évtized maghatérozó lesz a XXI század egészére. Belyegyzéseid alapján úgygondoljuk te mindig lépést fogsz tartani a fejlődéssel (változással). Az élet iskolájában vannak olyan évzárók amikor nem jár diploma de a körülötted élők szeretete minden diplománál többet ér.
    Kívánjuk minél többen olvassák gondolataidat.

Hozzászólás küldése