13
aug
2020
7

Testvérem születésnapjára!

/
/

12 éve írtam Neked, Rólad! Az érzéseim azóta sem változtak, bár az írói stílusom igen 🙂 Az első alkalom, hogy nem ünnepelhetek Veled együtt, remélem ezzel a kis szösszenettel pótolhatom egy kicsit….

2008. májusa

Egy átlagos decemberi napnak indult. Betegség miatt nem mentem iskolába, így otthon maradtam egyedül és a televíziót kapcsolgattam…minden a megszokott volt: a TV műsorok, a havas táj, amit az ablakomon kitekintve változatosságképpen néha figyeltem.

Még négy nap volt az év legszebb és legmeghittebb ünnepéig: Karácsonyig. És ez a tudat magával ragadott. A családtagok kíváncsian érdeklődtek, hogy idén vajon milyen ajándékra vágyom?! Az ágyamban feküdve erre a kérdésre keresve a választ eltévedtem Ajándék országban, amikor anya betoppant az ajtón…

Köszöntem. Nagyon furcsán nézett rám, mintha valamitől félt volna, majd mellém feküdt az ágyba. Beszélgetni kezdtünk, de ez a beszélgetés nem volt a megszokott. Anya arcán látszott, hogy valami nagyon különös dologról lehet szó. Azt mondta, hogy ezen már nem tud változtatni és lehet, hogy haragudni fogok de nagyon szeret. A szívem hevesen kalimpált, kezdtem megijedni és rettenetes dolgokra gondolni: talán a szüleim elválnak, vagy egy családtaggal történt valami borzasztó dolog…és akkor mindenre fény derült. Hihetetlen érzés volt. A szoba forogni kezdett velem és egy örökkévalóságnak tűnt mire ki tudtam mondani: „Testvérem lesz!”

Őszinte öröm és boldogság kerített hatalmába és ezek az érzések teljesen megváltoztatták az életemet. Anya arcán megkönnyebbülés és szeretet ragyogott, az a szeretet amin ezentúl osztozkodni fogok egy kisemberrel. Én voltam a legelső aki megtudta ezt a csodálatos hírt, és anya arra kért, hogy egyenlőre még ne dicsekedjek senkinek, mert apa még mit sem sejt a dologról.

Megígértem de szavam nem adtam, hisz még akkor éjjel körbe telefonáltam a barátaimat és elújságoltam, hogy nálam már járt a Jézuska és karácsonyra egy kistestvért kaptam. Pár nap elteltével már az egész család tudta a csodálatos hírt és mindenki szeretettel várta a kis jövevényt… 

Még sohasem láttam anyát ennyire boldognak, mint amikor a testvéremet hordta a szíve alatt. Lassan bennem is tisztázódott a tudat, hogy nemsokára bővülni fog a család. A várakozás kilenc hónapja tele volt újdonságokkal számomra.

Anyát néha elkísértem a nőgyógyászhoz, ahol végre láthattam a testvéremet, akit kislánynak állapított meg a nőgyógyász. Nagyon örültünk, majd kezdetét vette a névvadászat, ami szintén egy emlékezetes esemény volt – számomra -. Anyával kiírogattunk néhány lány nevet egy utónévkönyvből, de egyiket sem találtuk megfelelőnek. Anyának dolga akadt én viszont keresgéltem tovább, míg megtaláltam a tökéletes nevet: DOROTTYA.

Anyának rettentően tetszett, én pedig büszke voltam magamra, hogy én adhattam a nevet a húgomnak.

A nőgyógyásznál eltöltött idők érdekfeszítőek voltak. Rengeteg érdekes dolgot tudtam meg. Például csak pár hetes volt Dorottya és már hallatszott, hogy dobog a kis szíve, kezdett kifejlődni a gerince. Pár hónap után körvonalazódott minden testrészének az alakja.

Teltek múltak a hónapok és anya egyre csak gömbölyödött. Egy vasárnap délután feküdtünk az ágyban és a pocakját simogattam amikor egy addig még nem tapasztalt dolgot észleltem…valaki bökdöste a kezem. Dorottya mocorgott, anya hasa hullámzott, én ijedtemben felugrottam…Dorottya megfordult!

Körülbelül még három hónap volt a húgom születéséig, de már teljes ruhatárral rendelkezett. Anya megvette az első kezeslábasokat, kis sapkákat, de már volt esőkabátja és fürdőruha bugyija is.

Nagytatám megcsinálta a kiságyat, megvettük a babakocsit és a specializált cumikat, amit még véletlenül sem nyel le a csecsemő. Anyáék szobájában külön kis sarok volt berendezve az új lakó számára. Már csak pár hét volt a születéséig és ahogy egyre közeledett a várva várt nap, elbizonytalanodtam…

Különös félelem fogott el, ami hasonlított a féltékenységre. Tudtam, hogy már csak pár nap van és minden megváltozik. Anya már nem csak engem fog ölelgetni és puszilgatni, nem én leszek az egyetlen mókuskája és ez a tudta kissé elszomorított.

Már lassan tizenhét éves lettem és mégis irigység fogott el a saját húgom iránt, a nagy korkülönbség ellenére. Ezekről az érzéseimről persze nem beszéltem anyának, nem akartam megbántani. És amilyen hirtelen megjelent a zöldszemű szörny olyan gyorsan el is tűnt. Elképzeltem azokat a dolgokat amiket majd a húgommal fogunk csinálni és ez bátorságot adott az előttem álló feladatokhoz.

Augusztus tizenkettedikén anya csomagolni kezdett, majd másnap reggel, egy vasárnapi napon befeküdt a nagyváradi szülészeti osztályra. Apával ketten otthon maradtunk, a délutánt tévézéssel töltöttük, amikor negyed nyolc körül megcsörrent a telefon…MEGSZÜLETETT!!!

Örömünkben sírni kezdtünk, majd nem törődve azzal, hogy pizsamába vagyok átszaladtam a barátnőmhöz elújságolni a nagy hírt. A pizsamát pár perc múlva ünneplő ruha váltotta fel és apa barátaival ünnepelni indultunk az éjszakába. Remek este volt.

Másnap kora reggel indultunk Nagyváradra. Már nagyon kíváncsi voltam a húgomra. Anya persze körül írta hogy néz ki de a saját szememmel akartam már végre látni…és akkor megérkeztünk. Beléptünk a szobába és ott feküdt anya mellett, éppen evett. A legszebb csecsemő volt akit valaha láttam…a karomba vettem és üdvözöltem: „ Szia Dorottya!”

Anyát és Dorottyát minden nap meglátogattuk. Már nagyon vártam, hogy végre haza jöjjenek. Egy napsütéses csütörtöki napon érkeztek haza. Apával egész nap takarítottunk, azt szerettük volna, hogy minden tökéletes legyen. Mikor megérkeztek Dorka éppen aludt. Anya betette a kiságyába s míg apáék a konyhában beszélgettek én őrködtem. Még a tv-t sem mertem bekapcsolni nehogy véletlenül felébredjen.

Este az első otthoni fürdetéshez készülődtünk, majd anya megetette és álomba ringatta. Éjszaka egyszer – kétszer megébredt, anya enni adott neki, tisztába tette és újra visszaaludt. Így telt el az első éjszaka.

Pár hét múlva kezdetét vette a vendégseregek hada. Családtagok, barátok, munkatársak, ismerősök, mindenki Dorottyát szerette volna látni. Nagyon sokan mikor először megpillantották Dorkát megdöbbenve tapasztalták, hogy mennyire hasonlít rám, főleg amikor én is kicsi voltam. De olyan látogató is akadt aki azt mondta, hogy „Tiszta apukája!”

Már lassan három hónapja, hogy megszületett a húgom de még mindig nem fogtam fel teljesen. Olyan volt mintha csak vigyáznánk egy kisbabára, aki még éjszaka is nálunk alszik. Teltek múltak a hónapok és Dorka egyre csak nőtt és okosodott. Körülbelül három hónapos lehetett, amikor a kezét az arca elé tette és rácsodálkozott, hogy vajon mi lehet ez a puha kis párnás valami. Szerettem rá vigyázni és a mai napig szeretek. Sok délutánt átbeszélgettünk négyszemközt. És egyszer egy ilyen fontos beszélgetés közben valami furcsa szagot éreztem…

Elérkezett életem első pelenkázása, amitől őszintén szólva kissé féltem. Pár másodperc alatt egy csomó kérdés zajlott le bennem: Melyik a pelenka eleje? Milyen meleg kell legyen a víz, hogy a popsiját megmossam? Hol a krém amivel anya bekenni a fenekét? Először a pelenka, utána a harisnya és body vagy fordítva? Míg ezeken gondolkoztam Dorka sírni kezdett én meg izzadni. Rohantam vízért, ami előbb hidegre aztán túl melegre sikerült, mire eltaláltam a tökéletes hőmérsékletet eltelt hat perc és Dorka egyre jobban sírt én meg egyre jobban izzadtam.

Sokszor figyeltem anyát pelenkázás közben de akkor ott mégis nehéz feladatnak bizonyult. Elővettem egy pelenkát, nagy nehezen megtaláltam a krémet majd kibontottam a pelenkát. Dorka abbahagyta a sírást én pedig pelenkázni kezdtem: óvatosan emeltem fel a lábát, hogy alá helyezem a pelenkát, jó vastagon bekentem a popsiját, amit csak vékonyan kellett volna mint utólag megtudtam, majd felöltöztettem…pelenka, harisnya, body…mire bepelenkáztam eltelt tizenhét perc és csurom vizes voltam.

Anya mikor megérkezett nevetni kezdett Dorottyán, hogy hogy van felöltöztetve. Fél óra alatt míg anya hazaért Dorka ruhája pisis lett, mivel (mára már megtanultam) elfelejtettem kihúzni a pelenka fodrát ami a lábánál van és kiszivárgott a pisi. A pelenka után nem a harisnya hanem a body jön, én fordítva adtam rá így Dorka lábai elég érdekesen álltak.

Anya jót nevetett első pelenkázós kalandomon én pedig rettegtem a következőtől, ami aránylag elég jól sikerült. Már tudtam mennyi meleg és hideg vizet kell összeönteni, hogy hol a krém, és milyen sorrendben következnek a ruhák. Az egyetlen baj csak a lassúságom volt. Nem akartam sietni mert attól féltem, hogy a nagy kapkodásban  véletlenül megszorítom valamelyik testrészét. Éppen ezért nyugodt tempóban fogtam neki a további pelenka csatáknak.

Dorka mára már megnőtt. Már nem az a védtelen csecsemő, aki csak hatalmas szemeit tudja körbe körbe forgatni. Ebben a hónapban töltötte egy évét és kilenc hónapját de sokszor még mindig olyan mintha most született volna. Ezalatt az egy év kilenc hónap alatt sok mindent megéltünk. Együtt ünnepeltünk két karácsonyt, két húsvétot, már szavalóversenyen is tapsolt nekem, együtt buliztunk mindkettőnk szülinapján és még sorolhatnám.

 Mai napig megkérdezik, hogy örülök-e, hogy van testvérem és nem zavar-e a nagy korkülönbség. Válaszolni igennel és nemmel szoktam, hisz hiába mesélném el az érzéseimet, nem értené meg az olyan ember akinek nincs testvére.

Négy, öt éves lehettem amikor anyáék arról kérdeztek, hogy szeretnék-e kistestvért. Én persze ellenkeztem és fenyegetőzni kezdtem, hogy meg fogom verni és nem fogom szeretni.

Most pedig alig várom, hogy haza érjek az iskolából vagy egy kirándulásról, hogy átölelhessem és megpuszilhassam. Nincs annál jobb érzés, amikor a Te neved mondja ki először, vagy mikor reggel egy halk kopogást hallasz az ajtódon és benyit egy mosolygós kisember, bebújik melléd az ágyba és saját baba nyelvén elmondja, hogy mit álmodott.

Kicsit mindig is féltem, hogy újra előbukkan a zöldszemű szörny, de nem engedtem. Mióta megszületett Dorottya egyszer sem voltam rá féltékeny még akkor sem mikor anya engem hibáztatott mert leesett az ágyról.

Számtalan történetet tudnék mesélni, hogy mivel szokta eltölteni a napjait, hogy mennyi mindent megtudnak tanulni az ilyen csöppségek. Egyik pillanatban még csak a hátáról a hasára fordult, majd vissza. Pár hét múlva már ült, majd szaladni láttuk a labda után, mára már a szavak többségét ki tudja mondani, mindent megért és ha zenét hall táncolni kezd.

És ilyenkor azon töpreng az ember, hogy jó lenne néha megállítani az időt…

Sok olyan ismerősöm van aki rossz viszonyban van a testvérével vagy egyáltalán nem is beszélnek. Remélem, hogy a mi kapcsolatunk a húgommal soha nem fog megromlani és mindig  fogjuk majd egymás kezét bármi történjen is.

Mikor még anya hasában éldegélt megfogadtam, hogy igyekszem majd mindig jó testvérnek lenni és mindig ott lenni majd, amikor szüksége lesz rám. Egy nap rádöbbentem, hogy mennyire fontos számomra a közelsége. Akár az iskolában vagy kiránduláson vagyok sokat gondolok arra, hogy Dorka vajon most mit csinál?

Dorkát egyszerűen nem lehet nem szeretni, nem tudok rá haragudni még akkor sem mikor az iskolai füzeteimet kicsempészi és összefirkálja, vagy mikor kipakol a szekrényemből és szét szór mindent. Nem tagadom volt rá példa, hogy rákiabáltam de utána szörnyű lelkiismeret furdalásom volt.

Egyik titkos álmom, hogy én legyek a példaképe. Rengeteg dolgot szeretnék neki megtanítani: biciklizni, úszni, cipőfűzőt bekötni, verset mondani stb. Úgy fogok vele viselkedni, ahogy én szeretném, hogy viselkedjen velem az idősebb testvérem. Ha nagyobb lesz és rosszat csinál nem fogok árulkodni anyáéknak, majd mi ketten megbeszéljük. Egy duóvirátust fogunk alkotni Róma nélkül.

A szüleink nem fognak örökké velünk maradni, de én mindig ott leszek majd, hogy segítsek neki és mikor megöregszem és vidám társaságra vágyom, majd belép a szobámba és üdvözöl:

„Szia Bea!”

7

1 Hozzászólás

Hozzászólás küldése